ODISSZI

Az odisszi egyike az ősi klasszikus indiai táncoknak. Templomi tánc, India keleti államából, Orisszából származik. A Jagannath Puri és Konark templomok falain található faragott szobrok táncos pózait kelti életre, az elmesélő darabok pedig a hindu mitológia isteneit és istennőit elevenítik meg.

Történet

A többi indiai klasszikus táncformához hasonlóan az odisszi stílus is az ősi időkből ered. A Bhubaneswar barlangjaiban talált, táncot ábrázoló domborművek Kr. E. II. századra tehetők. Az első írásos utalást a Natya-Shastra tartalmazza, melyben a neve még Odra-Magadhi volt.

 

A századok alatt három odisszi iskola alakult ki: Mahari, Nartaki, és a Gotipua. A Mahari a templomi táncosnők hagyománya. A Nartaki a királyi udvarban fejlődött. A Gotipua tánc jellegzetessége, hogy fiatal fiúk táncolnak rendkívüli hajlékonysággal és akrobatikus elemekkel női ruhában.

Az odisszi táncot nagyra értékelték a 17. század előtt. A nemesség támogatta a művészetet, és nem volt szokatlan hogy egy előkelőség elismert táncos legyen, mindkét nemből. A 17. század után a táncosok társadalmi elismertsége csökkent. A gyarmati Indiában a templomi táncosokat prostituáltnak tartották és be is tiltották tevékenységüket, így az odisszi tánc közel került a teljes kihaláshoz. A Puri templom istent szolgáló lányainak, másnéven maháriknak a hagyománya megszűnt. A Nartaki tánc udvari támogatását számtalanszor megvonták az Angol Királyi Korona fennhatósága alatt álló India alatt. Az egyetlen életképes, járható odisszi tradíció a Gotipua volt. Ez azért tudta átvészelni a nehéz időket, mert férfiak táncolták. Jelenleg éppen ez a forma küszködik nehézségekkel.

A Mahatma Gandhi által kiharcolt függetlenség hozta a fő változásokat a tánchoz való hivatalos hozzáállásban. Akár a többi klasszikus művészeti forma, a tánc megfelelőnek látszott India új nemzeti identitásának kifejezésére. Fokozott állami és civil támogatás alakult ki. A kevés megmaradt odisszi táncos munkát kapott és az odisszi tánc helyreállítási munkái megkezdődtek. Ez a rekonstrukció magában foglalta az ősi szövegek tanulmányozását, és még nagyobb tekintélyt helyezett a templomokban található táncos pózú domborművekre.

Az odisszi helyreállításának és újra híressé tételének legkiemelkedőbb alakjai: Guru Deba Prasad Das, Guru Mayadhar Raut, Guru Pankaj Charan Das, Guru Mahadev Rout, Guru Raghu Dutta, and Padma Vibhushan Guru Kelucharan Mahapatra.

Napjainkban az odisszi egy újra életképes klasszikus tánc.

Stílus

Számos jellegzetessége van az odisszi táncnak. Miként a többi klasszikus indiai tánc, tartalmazza az alábbi elemeket: Nritta, azaz tiszta tánc, melynek lényege a mozdulatok szépsége és a virtuóz technikai kivitelezés és az Abhinaya, ahol a mimika, a kézmozdulatok (mudrák) és az arckifejezés segítségével történetet mesél el a táncos.

Bája abban rejlik, hogy a tribanghi nevű alapozícióban a táncos teste nőiesen törik meg a csípőnél a mellkasnál és a nyaknál, egy gyönyörű ívet rajzolva. E póz használata és a mellkas jellegzetes oldalirányú mozgása, az odisszit nehezen kivitelezhető tánccá teszi. Ugyanezen stílusjegyek adják rendkívül bájos, nőies megjelenését is.

A mudrák (kézjelek) szintén fontosak az odisszi eszköztárában. A mudra kifejezés bélyeget, pecsétet jelent, melyeknek jelképes rendszere van és segít a történetek elmesélésében.

Témák

Az odisszi témái kizárólagosan a hindu valláshoz kötődnek. Az előadás kezdetén Orissza istenéhez Jagannath-hoz imádkoznak, aki Vishnu isten megtestesülése. Kedvenc téma Krishna és Rádha szerelme Jayadeva nevű költő híres kötetéből a Gíta Govindából, mely szanszkrit nyelven íródott.

Zene

Az odisszi tánc zenei kísérete lényegében megegyezik az odisszi zenével. Általában a hindusztáni zene egyik válfajaként említik, bár sokak szerint külön klasszikus zenei rendszer. Számos hangszerrel szokták kíséri, az egyik legfontosabb a pakhawaj (dob), vagy más néven mardal. A többi általánosan használt hangszer a bansuri (bambusz furulya), a manjira (fém cimbalom), a szitár és a tanpura.